Nyereményjátékok és ingyenes termékminták

 

 

Zebra és Elefánt

 Zebra

Előfordulás: Kelet-Afrikától Angoláig és Dél-Afrikáig
Testtömeg: 175-385 kg
Marmagasság: 1,1-1,45 m

Tápláléka: növényevők, füvek, fiatal hajtások.
Szaporodás: 360-396 napi vemhesség után egy csikót ellik.
Élettartam: fogságban több, mint 40 év.


Az alföldi zebrák (Equus burcelli) az afrikai szavannák jellegzetes növényevői. A kelet-afrikai Grevy-zebrától szélesebb csíkjai különböztetik meg. Mind a nyílt, mind az erdős szavannákon megtalálhatóak csapatai, akár 4.400 méter magasra is felhatolnak. Elsősorban a víz közeli területeket részesítik előnyben.
A táplálékának 90%-át legeléssel szerzi. Naponta átlagosan 13 km-t tesznek meg, míg a magasabban fekvő alvóhelyükről elindulva felkeresik a táplálkozóhelyeket, majd visszatérnek. Habár nagy létszámú hordákba is összeverődhetnek, a szociális szerveződés magját a kisebb létszámú, nem territóriális családok jelentik. A családokon belül stabil hierarchia viszonyok uralkodnak, amelynek élén a domináns hím áll, aki 1-6 felnőtt kancán gyakorolja hatalmát. A nőstények rendszerint életük végéig a családjukkal maradnak, míg a fiatal csődőrök elvándorolnak, majd csak hímekből álló, lazább szerkezetű csapatokba verődnek össze.
A kancák szezonálisan poliösztruszosak, az ösztrusz 2-19 napig tart. 360-396 nap után ellik, a 32 kg körüli újszülött csíkó hamar talpra áll, sőt egy óra múlva már futkos. Bár egy hét múlva képesek füvet is enni, 7-11 hónapig szopnak. A hímek 1-3 éves korukban hagyják el a szülőcsoportjukat, 4 évesen már a nőstényekért küzdenek.
Természetes ellenségeinek, az oroszlánoknak, hiénáknak és hiénakutyáknak komoly kihívást jelent elejtésük, nem egy elővigyázatlan oroszlánt tettek nyomorékká pontos és erőteljes rúgásaikkal. A lőfegyverek ellen azonban már nem hatékony ez a védekezési mód, főleg Dél-Afrikában írtották a farmerek, aminek következtében az alföldi zebrai több alfaja a quaggához hasonlóan kipusztult azokon a területeken.



 Indiai elefánt


Előfordulás: Dél- és Délkelet-Ázsia, Dél-Kína, Indonézia (Borneo, Szumátra)
Testtömeg: 3000-5000 kg
Marmagasság: 2,5-3 m

Tápláléka: fű, lomb, ágak, virágok, gyümölcsök és gyökerek.
Szaporodás: a tehén 18-22 hónapnyi vemhesség után egy borjút hoz világra
Élettartam: akár 70 év is lehet.


Kisebb az afrikai elefántnál. Füle viszonylag kicsi, jobbára csak a bikának van agyara. A homloka domborúbb, háta más alakú (nincs meg az a nyeregszerű homorulat, egyenletesen domború), mint afrikai rokonáé, ormánya végén egy "ujj" és a hátsó lábán 3 helyett pedig 4 ujj található. A dzsungelekben és füves területeken egyaránt megtalálható. Táplálékának legnagyobb része fűféle. Napi táplálékigénye kb. 150 kg, aminek 44%-át emészti meg szimbiotikus cellulózbontó baktériumok segítségével. Napi vízigénye is magas, 140 liter, ezért nem szokott messzire eltávolodni a vízforrásoktól. Főleg a reggeli és az esti órákban aktív. Akár 48 km/h sebességre is fel tud gyorsulni.
Legalább 20 egyedből, főleg tehenekből álló csoportokban jár tápláléka után, a legidősebb nőstény vezetése alatt. A csorda táplálékkeresés közben kisebb alcsoportokra oszolhat, ilyenkor alacsony frekvenciájú hangokkal kommunikálnak. A kifejlett bikák magányosan vagy csak hímekből álló csapatokban élnek és időszakosan csatlakoznak a tehenekhez. Csak a domináns bikák párosodnak. Nem territóriális állatok, a nőstény csordák 30, a hímek 15 négyzetkilométeres területen belül mozognak. Régen jellemző volt rájuk egy időszakos vándorlás, az emberi kultúra terjedése azonban korlátozta ezen aktivitásukat. A borjakat veszély esetén összehangoltan védik, elsősorban tigrisek és oroszlánok jelenthetnek veszélyt.

A kb. 100 kg súlyú indiai elefántborjút közvetlenül születése után barnás szőr borítja. 18 hónapig neveli az anyja. Több hónap eltelte után kezd lassan áttérni a fűfélék fogyasztására. Kezdetben az anyja ürülékét kell megennie ahhoz, hogy kellő mennyiségű cellulózbontó baktériumra "tegyen szert". Ivarérettségét 9-12 évesen éri el, fogságban a legidősebb indiai elefánt 69 esztendőt ért meg.

Élőhelyének elvesztése miatt a kipusztulás veszélye fenyegeti. A történelmi időkben még Közel-Kelettől Jáváig megtalálható volt, ma már csak Elő- és Hátsó-Indiában él. Jelenleg 28.000-42.000 közöttire becsülik a számát. Az indiai elefántot már évezredek óta munkára fogják. Az ókori csatákban, mint "harckocsi" tört utat az ellenség soraiban, ma leginkább a fakitermelésben és vadászatokon használják.

Ragadozók


Szervál

Előfordulás: Marokkó, Algéria és Afrika Szaharától délre eső szavannás területein.
Testtömeg: 8,7-18 kg
Marmagasság: 54-62 cm

Tápláléka: ragadozó, elsősorban rágcsálók.
Szaporodás: 74 napos vemhesség után 1-4 kölyök.
Élettartam: a leghosszabb ideig élő egyed - fogságban - 19 évig élt.



A szervál az afrikai szavannák hiúz nagyságú macskaféle ragadozója. Nyúlánk testalkata, hosszú lábai és pettyes bundája révén összetéveszthetetlen. Elsősorban vízpartok közelében találhatók meg, a sűrű növényzetet kedvelik. Éjszaka aktív, vadászatai során 3-4 km-t is megtehet. Zsákmány felkutatásában éles látására és kitűnő hallására hagyatkozik. Kisebb állatokat fogyaszt, elsősorban rágcsálókat.
Magányosan élnek, körülbelül 2,1-2,7 négyzetkilométeres territóriumon. A megfigyelések szerint a nőstények egy évben akár kétszer is ellhetnek, általában 184 naponként. A kis szerválok szeme 9 naposan nyílik ki.



Oroszlán


Előfordulás: Afrika szavannáin és Indiában (Gir Forest)
Testtömeg: a hímek 150-250 kg, a nőstények 82-120 kg
Marmagasság: a hímek 1,23 m, a nőstények 1 m

Tápláléka: elsősorban nagytestű patásokat
Szaporodás: 100-119 napos vemhesség után 1-6 kölyköt ellenek. Ivaréretté 3-4 éves korukra válnak.
Élettartam: 13-15 év, fogságban ritkán 30 év is.


Az oroszlánok az ókorban még a Balkánon is éltek (Héraklesz egyik első hőstette is hozzá fűződik), csakúgy mint Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában is. Indiában ma már csak Gir erdeiben él egy kisebb populáció (Panthera leo persica). Számuk azonban a túlzott vadászat, az élőhelyek megszűnése és a zsákmányállatok fokozatos eltűnése következtében Afrikában is fogy.
Elsősorban a nyílt, füves területeket kedveli, de félsivatagokban, fás szavannákon és magasabb régiókban is előfordul. Nem jó mászók, a fákra is inkább ugranak. A zsákmányukat lopakodva közelítik meg, minden lehetséges fedezéket kihasználva, majd a megfelelő távolságból lerohanják azt. Rövid távon akár 60 km/h-ás sebességre is fe tudnak gyorsulni. A nap legnagyobb részét - főleg a hímek - lustálkodással töltik, akár 20-21 órát is. Általában éjszaka aktívak, de a nemzeti parkokban, ahol az embertől nem kell tartaniuk, a nap bármely szakában vadászhatnak.
Kevés állat érezheti magát biztonságban tőle, de leginkább az 50 és 300 kg közötti súlyúakra vadásznak: gnúkra, impalákra, zsiráfokra, bivalyokra, disznófélékre és zebrákra, de a dögöt sem vetik meg. Talán csak a foltos hiéna és a hiénakutya falka képes meghátrálásra kényszeríteni. Nem mindig járnak sikerrel a vadászatban, egy megfigyelés szerint 61 támadásból mindössze 10 volt sikeres.
Az oroszlán az egyetlen csapatban élő macskaféle. A csoportok alapját az egymással rokon nőstények alkotják. A nőstények között szigorú dominancia-sorrend van, a legmagasabb rangú nőstény a csoport tényleges irányítója. A nőstényeket birtokló 2-4 hím is rendszerint egymás rokona. A fiatal hímek rendszerint együtt hagyják el a szülő csoportot és úgy vándorolnak több ezer kilométereket. Miután átveszik egy másik csoport felett az uralmat és elűzik az előző "uralkodókat", rendszerint elpusztítják azok kölykeit is. Ezen viselkedés egyik fő oka az, hogy a nőstények ezáltal újra hamar fogamzóképes állapotba jutnak.

Elsősorban a nőstények vadásznak, rendkívül összehangoltan. A zsákmányból azonban először a hímek esznek. Az osztozkodásnál nem úgy néz ki, mintha falkaállatok lennének, szemben pl. a vadkutyákkal, nem viselik gondjukat a kölyköknek és idősebbeknek.
Az emberhúsra szokott oroszlánok istencsapásaivá váltak az adott területnek. A nagy múltszázadvégi vasútépítési munkálatok során volt olyan oroszláncsapat, amely közel 300 munkás haláláért volt felelős.



Fekete párdúc

Kissé sérülékeny (low risk - IUCN), CITES I.
Előfordulás: Afrika Szaharától délre eső területein, Ázsiában a Közel-Kelettől Jáváig
Testtömeg: a hímek 37-90 kg, a nőstények 28-60 kg
Marmagasság: 45-78 cm

Tápláléka: ragadozó, főleg kis és közepes méretű antilopok, majmok
Szaporodás: 90-105 napos vemhesség után 1-6 kölyköt ellik


http://pctrs.network.hu/picture/9/8/_/fekete_parduc_98247_811648.jpgA fekete párduc nem külön alfaj, hanem az afroázsiai párduc melanisztikus színváltozata. Ázsiában gyakoribb, elsősorban a sűrű dzsungelekben. A párducok egyébként rendkívül változatos élőhelyeken előfordulhatnak a fűves szavannáktól a trópusi esőerdőkig.
Rendkívül jól másznak fára, sokszor onnan, lesből rohanják le áldozatukat, amelyek rendszerint kis és közepes termetű növényevők és madarak. A majmok legnagyobb ellenségei, elsősorban ez elkódorgott, figyelmetlen fiatalokra vadásznak. A nagyobb termetű és a csapatukat védelmező páviánhímek gyakran hatékonyan lépnek fel ellene, akár súlyos sebesüléseket is okozva.

Emberre is veszélyes lehet, elsősorban gyermekeket támadhat meg. Csakúgy, mint az oroszlánok és a tigrisek esetében, az emberhúsra szokott egyedek a környék istencsapásaivá válnak, Indiában egy párduc állítólag 200 ember haláláért volt felelős.
Zsákmányát a konkurencia - oroszlánok, hiénák - elől rendszerint felhurcolja egy fára, ami pl. egy termetes gnúra gondolva nem kis teljesítmény.

A populációsűrűség rendszerint 1 pld/20-30 négyzetkilométer, de a számukra kedvezőbb élőhelyeken ez akár 1 pld/1 négyzetkilométer is lehet. A territóriumuk nagysága 8-63 négyzetkilométer között változik, amelyek határait vizeletükkel jelölik meg. Az ugyanabba nembe tartozók nem tűrik meg egymást, hevesen védik területüket. A hím területe rendszerint egy-két nőstényével átfedő. A párzási időszakban több hím is követheti a nőstényt, kemény csatákat vívva egymássa. Bár szoliterek, esetenként a hím is részt vállal az utódgondozásban.



Gepárd

Előfordulás: Afrika szavannáin és Észak-Iránban
Testtömeg: 21-72 kg
Marmagasság: 67-94 cm

Tápláléka: kisebb méretű patások (gazellák), kisemlősök, madarak
Szaporodás: 90-95 napi vemhesség után 1-8 kölyköt ellenek.
Élettartam: átlagosan 7 év, de 14 évig is élhetnek



A gepárd jelenleg a Föld leggyorsabb szárazföldi állata. Teljes mértékben a füves puszták, szavannák szintén gyorsan futó növényevőinek elejtésére specializálódott. Akár 114 km/órával is tud rohanni, de ezt a sebességet a hatalmas energiaveszteség miatt csak kb. 275 méterig tudja tartani. A többi macskafélétől nyúlánk testalkata, hosszú lába és viszonylag kis feje különbözteti meg. A karmait a kutyafélékhez hasonlóan nem tudja visszahúzni. A fogai kisebbek a család többi tagjához viszonyítva. Ez szintén a gyorsasághoz való adaptáció következménye, miután orrlyukai - a légzést megkönnyítendő - meglehetősen nagyok, és így kisebb hely jut a foggyökereknek. Belső szervei közül a szíve, tüdeje és mája szintén nagyobb méretű. Hosszú farka a futás közben az egyensúly megtartását segíti elő.
Jellegzetes pettyes bundája segítségével jól beolvad környezetébe. Miután hosszabb távon képtelen üldözni kiválasztott zsákmányt, azt észrevétlenül meg kell közelítenie, majd biztos távolságból valósággal lerohanja. Egy ilyen futam legtöbbször 20 másodpercig tart. Nagyon nagy hibaszázalékkal vadásznak, ami azért is jelentős, mert egy-egy roham hatalmas energiaveszteséggel jár.
Miután megvan a zsákmány, gyorsan el kell fogyasztaniuk, mielőtt más ragadozók odaérnek. Filigrán testalkata miatt nem lehet ellenfele az oroszlánnak és a hiénának, amik ráadásul csapatban támadnak.

A nőstények rendszerint márciustól júniusig ellenek, általában 3-5 kölyök születik. A kölykök szürkés színűek és egy fekete sörény húzodik végig a hátukon. A hatékony rejtőszínre nagy szükségük van, hiszen a kölykeit egyedül nevelő anya a vadászat miatt sokat kell magára hagynia őket és rengeteg az ellenségük a sakáltól az oroszlánig. A fiatalok mortalitása 90%-os is lehet egyes területeken, a legtöbbel az oroszlánok végeznek. A 6 hetes kölykök már követik anyjukat, akivel 13-20 hónapos korukig maradnak együtt. Az ivarérettséget 2 éves korukban érik el.
A fiatal hím testvérek sokszor együtt maradnak és koalíciót alkotva hevesen védelmezik territóriumukat. Gyakran előfordul, hogy a csetepaték gyilkossággal végződnek. Ebbe a szövetségbe esetenként nem rokon hímeket is "felvesznek". A nőstények viszont egyedül élnek, rendszerint az anyjuk territóriumához közel. A hím koalíciók területei rendszerint több nöstényével is átfedőek.

A gepárd az egyetlen "háziasított" nagymacskaféle. Az indiai fejedelmek udvari vadászai elsősorban indiai antilop vadászatára idomították. Jelen helyzetük igen kritikus. Nem is a közvetlen vadászat jelent veszélyt rájuk, hanem a nagyfokú specializáltságuk, ami megnehezíti az ember által megváltoztatott környezethez való alkalmazkodást és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy kipusztulóban lévő fajnak tekintsük a gepárdot. Hogy ezt elkerüljük, mindenkép szükség van a hathatós nemzetközi védelemre.

Medvék

Ormányos medve

Előfordulás: Arizonától Argentínáig
Testtömeg: 3-6 kg
Marmagasság: 30,5 cm
Tápláléka: mindenevő, főleg gyümölcsök, rovarok, lárvák és kisebb gerincesek..
Szaporodás: a nőstény 70-77 napi vemhesség után 2-7 kölyköt hoz világra.
Élettartam: egy fogságban tartott egyed 17 évnél is tovább élt.


Kevésbé ismerik a mosómedve ezen rokonát, pedig szelídsége és játékossága révén Amerikában már a benszülöttek is házi kedvencként tartották. Amerika erdős területein él, a fákon hosszú farkával egyensúlyozva éppen olyan gyorsan és ügyesen mozog, mint a talajon. Bár a hímek éjszaka is aktívak, nappali állatok. Hosszú és érzékeny orrukkal túrva, szimatolva keresik táplálékukat. Ott, ahol sok a gyümölcs, szinte csak azon élnek. A fiatalok és a nőstények rovarokkal, lárvákkal, az idősebb hímek pedig rágcsálókkal egészítik ki étrendjüket.


Komplex szociális rendszerben élnek. A csoportok rokon nőstényekből és az utódaikból állnak, míg a hímek a párzási időszaktól eltekintve magányosan járnak. A 4-20 fős csapatokban szigorú rangsor uralkodik, az időszakosan csatlakozó hímek a legalacsonyabb rangúak. A hímek veszélyesek lehetnek a fiatalokra, mikor magányosan járnak, el-el ragadhatnak párat.
Évente egy párzási időszak van áprilistől júniusig (Panama), amelynek hossza a táplálékbőségtől is függ. Az ellésre készülő nőstény különválik a csoporttól, fészket épít magának és születendő kicsinyeinek. Az anya a kicsinyeivel 5 hét múlva tér vissza a csapathoz. A kicsik szeme 11 napos korukban nyílik ki, és 4 hónapig szopnak. Az ivarérettséget 2 éves korukra érik el.




Kamcsatkai barnamedve


Előfordulás: az orosz Távol-Keleten, Mandzsúriától Kamcsatkáig
Testtömeg: akár 700 kg is lehet
Marmagasság: 100-150 cm

Tápláléka: gerinces és gerinctelen állatok, növények.
Szaporodás: a nőstény 7-8 hónapig tartó vemhesség után 2-3 bocsot hoz világra.


A barnamedve második legnagyobb testű alfaja, mérete alig marad el a Bering-szoros túloldalán élő kodiak medvéétôl. A kifejlett hímek felágaskodva meghaladják a három métert. Viselkedése sok tekintetben megegyezik az európai barnamedvéével, magányosan járja az erdőt táplálék után kutatva. Akár több száz kilométert is megtehetnek az ősz folyamán táplálékban gazdag területeket keresve. Az időszakosan táplálékban gazdaggá váló területeken - pl. a lazacok ívóhelyein - sok medve is összegyűlik.

Bár a medvék többnyire kerülik az embert, esetenként előfordulnak tragikus balesetek. Az embert legtöbbször nem zsákmányszerzés céljából támadja meg, hanem területének, táplálékának vagy leginkább kölykei védelmében. A medvék híresen kiszámíthatatlan viselkedésűek, "arckifejezésük" nem árulja el szándékukat.



 Mosómedve




Előfordulás: Dél-Kanadától Panamáig
Testtömeg: 2-12 kg
Marmagasság: 22,8-30,4 cm

Tápláléka: mindenevő, rákok, kagylók, kisebb gerincesek, gyümölcsök, magok stb.
Szaporodás: a nőstény 60-73 napi vemhesség után 1-7 kölyköt hoz világra.
Élettartam: vadon kevés él 5 évnél tovább, fogságban azonban 13-16 évig élnek



Az utóbbi időben hazánk nyugati határszélén is feltűnt ez a rendkívül élelmes, eredetileg észak-amerikai emlős. Erdőkben, bokros területeken él, elsősorban víz közelében. Bár elsősorban éjszakai életmódot folytat, időnként nappal is aktív. Nagyon jól mászik fára, az úszóképessége is kiváló.
Fészkét a földtől kb. 3 méter magasan építi odvas fákba, amikben rendszerint - a hideg teleket és a kölykök nevelésének időszakát kivéve - csak pár napig marad egyhuzamban. A mocsaras területeken a pézsmapockok vackait is elfoglalhatja. Téli álmot nem alszik, aktív marad a hidegben, bár télen testömegének 50%-át is elvesztheti.
Rendkívül ügyesen használja mellső lábait kapaszodásra és az élelem megfogására. Miután sok vízi élőlényt fogyaszt, amiket kezeivel ragad meg, az a hiedelem alakult ki, hogy a táplálékát mindig megmossa annak megevése előtt (bár sokszor tényleg megtisztítja a táplálékát).
A megfigyelések szerint a territóriuma a táplálékbőségtől függően 0,2 és 5000 hektár között mozog. A hímek területe rendszerint 2-3 nőstényével átfedő. A nőstényekre kevésbe jellemző a territóriális viselkedés. Februártól márciusig tart a párzási időszak, a kölykök rendszerint áprilistől júniusig születnek meg. A fiatalok 7-9 hetekig maradnak a szülőfészekben, majd követik anyjukat. Rendszerint tél végéig önálló életet kezdenek, ivarérettségüket 1 éves korukban érik el.
Nem számít veszélyeztetett fajnak, főleg a '70-es évek óta, amikor is a szőrméjének ára zuhant. Sokan tartják házikedvencként, bár megfelelő bánásmód hiányában könnyen visszavadul.

Gorilla és a Fehérkező gibbon

Gorilla


Előfordulás: Közép- és Nyugat-Afrika
Testtömeg: a hímek 140-275 kg, a nőstények: 60-100 kg
Testhossz: 140-185 kg

Tápláléka: tisztán növényevő, elsősorban levelek, gyökerek, gumók.
Szaporodás: a nőstény 251-289 napos vemhesség után 1, ritkán 2 kölyköt hoz világra.
Élettartam: kb. 25-40 év, fogságban több, mint 47 év



A gorilla a legnagyobb termetű főemlős. Két alfaja a kisebb, Nyugat-Afrikában élő síkvidéki (Gorilla gorilla gorilla) és a nagyobb, hosszabb szőrű, Közép-Afrikában honos hegyvidéki (Gorilla gorilla beringei). Bár a megzavart és fenyegetően pózoló gorillahím félelmetes látványt tud nyújtani, a gorillák alapvetően békés természetű és félénk állatok. Színük fekete, az idősebb hímek háta ezüstös árnyalatú.


Follow Your Ugandan Gorilla Friend On Facebook & TwitterA gorillák az esőerdők, hegyi köderdők talajszintjén élnek, csak a kisebb méretű nőstények és a fiatalok másznak fára. Akár 4000 méter magasságig is felhúzódnak. Előszeretettel tartózkodnak az emberi települések és megművelt területek közelében kiírtott esőerdők helyén növő bozótosban, mivel ott a sűrűbb aljnövényzetben több táplálékra lelnek. Természetes ellenségük nincsen, a fiatalokra a krokodilok és a párducok jelentenek csak veszélyt.
A nap legnagyob részét táplálkozással és pihenéssel töltik. Szemben a csimpánzokkal nem vadásznak, elsősorban faleveleket, fekérget, rügyeket és gyökereket esznek. Állati eredetű táplálékot a természetben nem fogyasztanak.

A gorillák kisebb családi közösségekben élnek, amelyeket egy idősebb, ezüstös hátú hím vezet és védelmez. Szemben a hímekkel, a nőstények között nincs szigorú hierarchikus kapcsolat. A hímek között vannak, akik magányosan vándorolnak és csak időszakosan csatlakoznak egy-egy csapathoz. Csakúgy, mint a többi főemlősnél, ahol a hímek dominánsabbak, náluk is megfigyelték a kölyökgyilkosságot. Ennek szerepe ugyanaz, mint más állatoknál, a nőstényt megszerző új hím öli meg elődje kölykét, hogy a nőstény mielőbb újra fogamzóképes állapotba jusson. A gorillák között jóval kevesebbet kurkásszák egymást, mint más majmok.
A megszületett kölykök 2-4 éves korukig szopnak, ivaréretté 7 éves korukban válnak.

Fejlett kommunikációs képességgel rendelkeznek. Egy kaliforniai állatkertben élő "Koko" nevű nősténnyel 600 ASL (süketnéma jelbeszéd) jelet tanítottak meg. A megfigyelések tanúsága szerint Kokó valódi nyelvként használta ezeket. Nemcsak érzelmeit tudta kifejezni, hanem saját maga is alkotott új jeleket. Mindez és más hasonló kísérletek az emberszabásúak közötti fejlett kommunikációs kapcsolatrendszer létét támasztja alá.

A gorillák száma aggasztóan alacsony. Becslések szerint a hegyvidéki alfajból kb. 400 élt az 1980-as években. Azóta a helyzet a polgárháborús zűrzavarban csak rosszabodott.


Fehérkezű gibbon

Előfordulás: Maláj-félsziget, Thaiföld és Szumátra északi része
Testtömeg: 5-6 kg
Testhossz: 44-46 cm

Tápláléka: főleg gyümölcs, kevés levél
Szaporodás: a nőstény 210 napos vemhesség után 1, ritkán 2 kölyköt hoz világra.
Élettartam: kb. 25 év





A gibbonok az emberszabásúak (Pongidae) után az ember legközelebbi rokonai, amelyekkel közösen a Hominoidea öregcsaládhoz tartozik. Az emberhez való nagyfokú hasonlóságuk miatt régen kis emberszabásúaknak tartották őket. Az esőerdei életmódhoz való alkalmazkodás számos olyan anatómiai és viselkedésbeli tulajdonság kialakulásával járt, amelyek egyedülállóvá teszik a főemlősök között.
A régészek számos, 15-33 millió éves koponyatöredéket és fogat találtak Afrikától (Aelopithecus, Micropithecus) Európán át (Pliopithecus) Kínáig (Dionysopithecus), amelyeket felépítésük alapján ősgibbon maradványnak tartottak/tartanak. Azonban a perdöntőnek számító végtagleletek hiányoznak, így ezen ősmajmok besorolása kétséges. Az újabb molekuláris biológiai vizsgálatok szerint a Hylobatidae család valahol a Pongidae és a Hominidae család szétválása előtt vált külön, kb.10 millió éve. Bár a családon belül korán megindulhatott a differenciálódás, a hasonló életmód miatt mégis elég csekélyek az egyes nemzetségek közötti különbségek.

Talán a legakrobatikusabb főemlősök, minden egyes porcikájukkal a fákon való élethez alkalmazkodtak. A többi majomtól eltérően nincsen ülőgumójuk. Szőrzetük sokkal tömöttebb, mint a többi főemlősé. Feltűnően hosszú karjai vannak, a kar- és testhossz hányadosa 2,6 is lehet (az embernél ez az érték csupán 1,48). Függeszkedve, lábaikat nem is használva haladnak ágról ágra, akár 8-10 méteres "repüléseket" is közbeiktatva. Bár viszonylag lábai is hosszúak, és látszólag az emberhez hasonlóan jár földön, igazából nem lép, hanem ugrál.
Agyuk anatómiai fejlettsége magas intelligenciára utal, bár az emberszabásúaktól eltérően erre vonatkozólag kevés adat áll rendelkezésre.


A gibbonok életre szóló és szigorú monogám párkapcsolatban élnek. A fiatalok 6-7 éves korukban válnak ivaréretté, ekkor az azonos nemű szülők egyre agresszívebbek lesznek irányukban, míg az ifjú gibbonok el nem hagyják családjukat és elkezdenek párt keresni maguknak. Hosszú ideig válogatnak, de ha egyszer már választottak, az a kapcsolat egy életre szól.
A párok változó, pár négyzetkilométertől a több hektáros méretűig terjedő nagyságú territóriumokon élnek. Ezen területeket hevesen védik, elsősorban a hímek. Ez lehet az oka annak, hogy a vadászok áldozatául is hímek gyakrabban válnak. A családok jellegzetes és igen erős hanggal kommunikálnak egymással. Elsősorban hajnalban és késő délután zendítenek rá egyedülálló énekükre. Gyakran a hím és a nőstény valóságos duettet énekel, az összhangzás annál jobb, minél régebb óta vannak együtt. Egyes dallamok öröklődnek, mint azt hibridvizsgálatokkal is kimutatták.

A gibbonok létét elsősorban az élőhelyük pusztulása veszélyezteti. A kultúrterületek növekedésével az összefüggő esőerdőkből szigetek jönnek létre, amik instabillá teszik a gibbon populációkat.

Csimpánz és a mandrill

Csimpánz

Fokozottan veszélyeztetett (critically endagered - IUCN), CITES I.
Előfordulás: Guineától Nyugat-Ugandáig és Tanzániáig
Testtömeg: a hímek 43-60 kg, a nőstények 33-47 kg
Testmagasság: 0,7-1,7 m

Tápláléka: gyümölcsök, levelek, gerinctelenek, kisebb gerincesek (majmok, bóbitás antilopok)
Szaporodás: 225 napi vemhesség után egy utódot (ritkán ikreket) hoznak világra.
Élettartam: 30-40 év, fogságban több mint 50 évig is élhetnek.

Egyes kutatók a csimpánzokat a többi emberszabásúval együtt egy családba sorolják az emberrel (Hominidae). A genetikai és fehérje vizsgálatok alátámasztják ezt a nagyfokú hasonlatosságot, ezek alapján ugyanis a csimpánzok és az emberfélék közös őse kb. 7 millió éve élhetett, vagyis jóval később, mint azt régebben feltételezték (20-25 millió év). Ezt a hipotézist az utóbbi évek régészeti kutatásai is alátámasztják.

Az emberszabásúak közül az emberhez legközelebb a csimpánzok állnak. Ami nem csak nagyfokú genetikai és morfológiai hasonlatosságot jelent. Szinte minden emberi betegséget megkapnak, de ez igaz fordítva is, az újabb kutatások szerint a HIV vírus a csimpánzról került át az emberre.
Rendkívül erőteljes testét fekete, gyakran gyér szőrzet borítja. Az arc színe alfajonként változó. Hosszú szemfogaival súlyos sebeket tud ejteni. Kezei jóval hosszabbak lábainál, ujjpercein jár, bár sokszor áll két lábra is. A gorillával szemben ügyesen mászik fákra.
Trópusi esőerdőkben és fás szavannákon él. Nappal aktív, éjszakára alvófészket épít magának. Az emberhez hasonlóan mindenevők, bár táplálékának nagy része növényi eredetű: levelek, rügyek, magok, fekéreg. Emellett rovarokat, tojást, kisebb gerinceseket is elfogyasztanak. Megfigyelték, ahogy a hímek szervezetten vadásznak kis méretű antilopokra és olyan kisebb majmokra, mint a gereza, de ha lehetőségük van rá, egy-egy páviánkölyköt is elragadnak. A kannimalizmus is előfordul náluk, elsősorban más csoportokból igyekeznek fiatalokat elkapni. Megesik, hogy ragadozók által - sokszor nem véletlenül - otthagyott zsákmányból lakmároznak.
Az ember után ez az állatfaj a legsokoldalúbb eszközhasználó. Tervszerűen "előkészítik" a szerszámot, az ágakról letépik a levelet, lehántják a kérget. A szerszámhasználatnak tradíciói vannak az egyes közösségekben, pl. a nyugat-afrikai csimpánzok kalapácsként használják a köveket a dió feltöréséhez, amit Kelet-Afrikában nem figyeltek meg. Ez felveti egyfajta állati kultúra meglétének lehetőségét.
Egy csimpánzcsoport kb. 38-60 egyedből áll, a territórium 4-15 négyzetkilométer körül mozog. A csoport tagjai 4-6 fős lazább csoportokban töltik idejük nagy részét. Az egymással gyakran rokoni kapcsolatban álló hímek nagyobb területen barangolnak, a nőstények utódaikkal egy szűkebb körben mozognak. A különböző "érdekcsoportok" bonyolult kapcsolatban állnak egymással, valóságos csimpánzpolitikáról számolnak be a megfigyelések.
A nőstények nemi ciklusa 38 napos, amely során az ivartájékuk bőre kidombodik, illetve lelapul. A maximális kidomborodás 10 napig tart, egybeesik a tüszőrepedéssel. Ekkor a nőstények vonzóvá válnak a hímek számára, akik folyamatosan követik és gyakran több hím is párosodik vele. Általában a legmagasabb rangú hím - elsősorban abban a 3-4 naposa időszakban, amikor legnagyobb a megtermékenyülés esélye - nem enged más hímet a nőstény közelébe, akik azonban ravaszul megpróbálnak minden lehetőséget kihasználni, ha nem megy máshogy, a nőstény "megszöktetésével". Az anya 5-6 évenként szül, de ha elpusztul a kölyke, pár hónap múlva újra fogamzóképes lesz. Ez az egyik fő oka a csimpánzoknál is megfigyelt kölyökgyilkosságoknak: mikor egy új hím veszi át a hatalmat a csapat felett, rendszerint elpusztítja a bukott főnök utódait.
A fiatalok 9-10 éves korukban vállnak önállóvá. A fiúk a csoport vezető hímjeihez csatlakoznak, míg a lányok új csapathoz csatlakoznak.

Az utóbbi időkig a csimpánzokra a legnagyobb veszélyt az élőhelyek fokozatos pusztulása és az állatkereskedelem jelentette. A közép-afrikai háborúk által teremtett zűrzavaros helyzet a csimpánzok számára is végzetesnek bizonyult, az emberek húsukért kezdték vadászni őket. Ahhoz, hogy a legközelebbi rokonaink ne tűnjenek el a Föld színéről, hatékony fellépésre van szükség.


 Mandrill

Előfordulás: Kamerum
Testtömeg: a hím 20-28 kg, a nőstény 11 kg
Testhossz: a hím 65-95 cm, a nőstény 50-65 cm

Tápláléka: gyümőlcsök, levelek, termések, gerinctelenek
Szaporodás: 168-176 napi vemhesség után a nőstény 1 utódot hoz világra.
Élettartam: fogságban maximum 46 év

 
A mandrill jellegzetes arcának köszönhetően talán a legszínpompásabb majomfaj. A hímek jóval nagyobbak és színesebbek a nőstényeknél.
Kamerum trópusi őserdeinek talajszintjén és alacsonyabb fáin szeret tartózkodni. Keveset tudunk életmódjáról és szociális szerveződéséről. Átlagosan 20 egyedből álló csoportokban él, ami egy kifejlet hímből, nőstényeiből és utódaikból áll. Több csapat egy nagyobb, lazább, akár 200 fős hordává állhat össze, amit több hím vezet.
Elsősorban gyümölcsöket fogyaszt, de rájár a megművelt földekre is, amit a földművesek természetesen nem vesznek jónéven. Állományuk elsősorban az élőhelyek pusztulása révén évről évre csökken, veszélyeztetett faj.

Krokodilok

 Nílusi krokodil

Előfordulás: Afrikában a Nílus mentén és a Szaharától délre
Testsúly: 272-910 kg

Testhossz: akár 6 méteresre is megnőhetnek
Tápláléka: a nagyságuktól függően ízeltlábúaktól a nagyméretű patásokig majdnem mindent megtámad.
Szaporodás: 40-60 db tojást tojik, melyekből 80-90 múlva kellnek ki a kis krokodilok.
Az afrikai vadásztörténetek rettegett fenevadja. A sztorik ezen faj esetében gyakran nem is túlzóak, tényleg nem lehet biztonságban egyetlen élőlény sem, ha egy ilyen krokodil által lakott folyó partjára merészkedik. Teljes mértékben a vízi életmódhoz alkalmazkodott, bár a közhiedelemmel ellentétben a szárazföldön is gyorsan mozognak - sőt esetenként vadásznak. A többi hüllőtől eltérően rendelkeznek külső füllel, amit merülés közben elzárnak. A vízi életmódhoz való tökéletes alkalmazkodás másik jele a harmadik szemhéjuk, ami átlátszó, így csukott szemmel is látnak.



Trópusi esőrdők és szavannák folyó- és állóvízeiben, mocsaraiban egyaránt előfordul - ahol még nem írtották ki. Több alfaja is ismert, melyek mérete eltérő. A hidegebb (Dél-Afrika) és sivatagos környezetben (Szahara) kisebb méretűek, pl. Maliban élő törpe nílusi krokodilok nem nőnek nagyobbra 3 méternél.


A fiatal egyedek először puhatestűekkel és ízeltlábúakkal táplálkoznak, majd hamar áttérnek a kisebb gerincesekre (hüllők, kétéltűek). A kifejlett krokodilok minden elkapnak, amit csak tudnak. Áldozatukat lesből támadják meg, a vízből kirontva megragadják a zsákmányt és megpróbálják behúzni a vízbe, ahol az megfullad. Mivel a krokodilok fogai nem alkalmasak a hús feldarabolására, az igazán nagy munka csak ekkor kezdődik. Több technikát is alkalmaznak az eledel rögzítésére, gyakran kövek vagy gyökerek közé ékelik, hogy az ne mozduljon el a szabdalás közben. Ez a módszer nagyfokú intelligenciáról tesz tanúbizonyságot, hisz egyfajta eszközhasználatnak fogható fel. Másik módszer, hogy többen állnak össze és egyszerre szabdalják a húst. A krokodilok a víz alatt is képesek nyelni annak veszélye nélkül, hogy légzőszervükbe víz kerül.
Halakra való vadászatuk során szintén magasfokú értelmi képességükről és szociális viselkedésükről tesznek tanúbizonyságot: több állat kordont alkotva tereli egybe a halakat. Ilyenkor a legmagasabb rangú egyedek esznek először, majd sorba következnek az alacsonyabb rangúak.


A nőstények 2.6 méteres, a hímek 3.1 méteres "korukban" válnak ivaréretté. Novembertől decemberig tart a párzási időszak, mely során a hímek a madarakéhoz hasonlóan párzási rituálékkal közelítik meg a fogékony nőstényeket. A megtermékenyült nőstények kb. két hónap múlva rakják le tyúktojás méretű tojásaikat egy lyukba, amit szerves törmelékkel fednek be. A nőstény végig a fészek közelében tartózkodik és megpróbálja elűzni a ragadozókat. A legnagyobb veszélyt a tojásokra a varánuszok, mongúzok és hiénák jelentik. A rothadó szerves anyagok biztosítják a megfelelő hőmérsékletet a tojások kikeléséhez. Keléskor a kis krokodilok hívó hangot hallatnak, amelynek hallatán az anya kiássa és szájában a vízhez viszi őket. Egy nyugodtabb öbölbe ereszti és ott két(!) évig védelmezi az utódait. A fiatal krokodilusok ezek után függetlenné válnak, de még sokáig el kell kerülniük a nagyokat, nehogy azok megegyék őket.




Kubai vagy rombusz krokodil

Előfordulás: Kubában
Testhossz: 3,5 m körül, ritkán 5 m is lehet
Tápláléka: halak, teknősök és kisebb emlősök
Szaporodás: 30-60 db tojást tojik, melyekből 58-70 nap múlva kellnek ki a kis krokodilok.
A legkisebb területen elterjedt krokodilfaj, csak Kubán él, a Zapata és a Lanier mocsarakban. Közepes termetű krokodilok, általában 3,5 méter hosszúak, bár régi feljegyzések 5 méteres egyedekről is beszámolnak. A legfőbb jellegzetességük a szemük mögött húzódó 1-1 csontos taréj. A fiatal egyedek puhatestűekkel és kishalakkal, a kifejlettek halakkal, teknősökkel és kisebb emlősökkel táplálkoznak. Egyes feltételezések szerint az óriáslajhár vadászatára való specializálódásának eredményei a tompa hátsó fogak, amelyek kiválóan alkalmassak a teknőspáncél feltörésére is.
Kitűnő úszók, de a szárazföldön is gyorsan és ügyesen mozognak. A vadászat és táplákozás során sokszor együttműködnek, a rangjuknak megfelelő szerepet töltve be a csoportokban. A párzási időszak májusban kezdődik és 3-4 hónapig tart. A nőstény fészket épít vagy gödröt ás, és abba rakja rendszerint 30-40, ritkán 60 tojását. A nagyszámú tojással ellensúlyozza a fiatalok nagy halandóságát (99%-uk nem éri el a felnőttkort). A kikelő krokodilok neme a hőmérséklettől függ: 30-32 fokos fészekhőmérsékleten hímek, más esetben nőstények kelnek ki a tojásokból. A fiatalokra nem csak a ragadozók, hanem az idősebb fajtársak is veszélyt jelentenek.

Teknősök

Alligátorteknős



Előfordulás: Kanada déli részétől Ecuádorig
Testtömeg: 4-16 kg is lehet
Testhossz: 50 cm

Tápláléka: ragadozó, a gerinctelenektől a kacsa ill. pézsmapatkány méretű gerincesekig mindent felfal, de vízinövényeket is eszik
Szaporodás: 20-30 db gömbölyű tojása a hőmérséklettől függően 65-130 nap alatt kel ki

Amerika lassúbb folyású nagyobb vizeiben vagy tavaiban él. Elsősorban a vízinövényekkel sűrűn benőtt területeket kedveli, ahol megbújva lesből támad áldozatára. Rendkívül falánk ragadozó, félelem nélkül nekitámad mindennek, ami él és mozog. A dögöt sem veti meg. Ragadozó életmódjának ellenére sok vízinövényt is fogyaszt. Rendszerint beássák magukat az iszapba, csak a szemei és orrlyukai látszanak ki. Gyakran a szájukat is kitátják, hogy a gyanútlan halakat közelebb csalogassák.
Más teknősfajokkal szemben is agresszívan lép fel, leharapja a fejüket, ami nem túl hatásos táplálékszerzési stratégia. A fajtársak közötti szociális interakciók is elsősorban az agresszióra épülnek. Jó táplálékellátottságú területeken többen is összegyűlhetnek viszonylag kis szakaszon. Vízből kiemelve rendkívül harapóssá válnak, könnyedén lemetszhetik az ügyetlen molesztáló ujjait.
Áprilistól novemberig párzanak, amelynek sikere után a nőstények a homokos talajba ássák maximum 83 db tojásukat. A nőstények kedvezőtlen időszakban képesek a hímivarsejteket akár egy évig is tárolni, mielőtt megtermékenyülne.

A többi teknőstől eltérően ennél a fajnál a hímek a nagyobbak. Nem tarthatók együtt más fajokkal, sőt még a fajtársával sem, agresszív természete miatt.





Galápagosi óriásteknős



Előfordulás: Galápagos-szigeteken
Testtömeg: 150-200kg
Testhossz: max 1,2 m

Tápláléka: növényevő, elsősorban fűféléket és leveleket fogyaszt
Szaporodás: 10 db tojást tojik, melyek 3-8 hónap múlva kelnek ki.
Életkor: 100 évnél is tovább élhet

A legnagyobb szárazföldi teknősfaj. Hatalmas páncéjuk alakja változatos, attól függően, melyik szigeten élnek. A hűvösebb napszakokat a mélyebben fekvő, száraz és kopár területeken tölti, míg a meleg órákban meghatározott útvonalon magasabban fekvő, dúsabb növényzetű vidékekre vándorol. Fűféléket, bokrok leveleit legeli, de kedveli a gyümölcsöket is.
A párzási időszakban kifejezett territoriális viselkedést mutatnak, a hímek heves "tankcsatákat" vívnak. A hím teknős párzáskor nem tűr ellentmondást, lerohanja a nőstényt, maga alá szorítva mozgásképtelenné teszi. A párzási időszak januártól augusztusig tart. A nőstény körülbelül 10 tojást rak le június és december között. Tojásrakóhelynek a melegebb, mélyebben fekvő területeket használják, ahol a vulkanikus eredetű talajba ássa el a tojásait. Rendszerint ugyanoda járnak vissza évről évre. A hűvös idő beköszöntének függvényében 3-8 hónap múlva kelnek ki a kis óriásteknősök. A kicsiknek rengeteg az ellensége, a legtöbb teknős 10 éves kora előtt pusztul el.
Veszélyeztetett állatfaj. Az ember mellett még nagyobb veszélyt jelentenek a szigetekre behurcolt tojáspusztítók: a kutyák, macskák és - legfőképpen - a patkányok.




Sarkantyús teknős
Testtömeg: 30 - 50 kg
Testhossz: 80 cm-t is eléri

Tápláléka: növényevő, elsősorban fűféléket, szukkulens növényeket legel
Szaporodás: 15-30 db tojást tojik, melyek 8 hónap múlva kelnek ki.
Az óvilág legnagyobb termetű szárazföldi teknősfaja. A páncélja feltűnően domború, a hímeknél emellet jól láthatóak a feltűnően megerősödött és megnyúlt toroklemezek és pajzsok, melyek segítségével a párzási időszakban egymást lökdösik el a nőstények közeléből. Veszély esetén azonnal visszahúzódik páncéljába, fejét széles mellső lábaikkal védi.
A Szaharától délre eső száraz szavannákon él. Ezen területek fokozatos elsivatagodása jelenti a legnagyobb veszélyt számukra. Napközben békésen legelnek, elsősorban fűféléket és pozsgás növényeket. A napi vízigényük jelentős részét az elfogyasztott növények víztartalma fedezi. A túl forró vagy hideg időszakokban üregekbe vonulnak vissza, akár órákra is.
Az esős évszakban (szeptembertől novemberig) párzanak. Ekkor a hímek rendkívül agresszívan lépnek fel egymás ellen, valósággal megrohamozzák egymást. A párzás után a nőstény fáradhatatlanul nekilát megfelelő fészkelőhelyet keresni, illetve építeni. Kb. 7-14 cm mélyre ás egy 60 cm átmérőjű gödröt (mely művelet vagy 5 órát vesz igénybe), ahová lerakja a tojásait. Ezután betemeti a gödröt és odébb áll. A 4-6 cm-es és 25 g testömegű piciny teknősök 8 hónap múlva kelnek ki.
Egyes afrikai kultúrák mítoszai szerint a teknősök az istenek és az emberek közötti átmenetet képviselik. Ennek megfelelően nagy tiszteletnek örvendnek (gyakran tartják őket ház körül), ami egyben a védelmüket is megkönnyíti. Az élőhely pusztulása mellett ezen teknősfaj létét az illegális állatkereskedelem fenyegeti.